2014. március 24., hétfő

9. rész - Mindig történik valami...

Sziasztoooook, hát hatalmas köszönet a 30 feliratkozóért és a sok sok pipáért, bár örülnék több véleménynek is, de nem baj,ahogyan gondoljátok. Na,de itt az új rész,hát nekem most nem annyira tetszik, remélem nektek azért fog. Jó olvasást! :)


Barbi szemszöge
Villámcsapásként tudatosult bennem az elmúlt pár percben történt dolog. Végre rendes életem lehet újra, ha elvisznek innen, legalábbis remélem. Igaz, hogy nem ismerem nagyon a nagybátyjámat, nem nagyon tartotta a szüleimmel a kapcsolatot, szerintem az is lehet, hogy csak most lát először. És az sem kizárt, hogy csak most tudta meg a balesetet, hiszen ki értesítette volna őket? Főleg, hogy kitudja merre jártak. Apa régebben mesélte, hogy nem is voltak valami jóban, és a testvére sokat utazott. Hát úgy néz ki, hogy most hazatért. Véleményem szerint rendes tőle, hogy egyből megkeresett, annak ellenére, hogy nem is ismer. Mivel nagy utazó hírében állt, ezért azt hittem, hogy nem Pesten fogunk élni, de örülök, annak, hogy itt szeretne maradni, hiszen legalább nem kell itt hagynom a barátaimat. Igazából, nem is tudnám őket itt hagyni. Főleg nem az én kis szőke barátomat, aki most is szorosan mellettem állt, és egy percre sem hagyott egyedül. Az igazgatónő kiküldött minket, hogy pakoljam el a dolgaimat, mert valószínű, hogy Tamás, igen ha jól emlékszem így hívják, már ma el szeretne vinni, és mivel vérrokonságban állunk egymással, nem kell ez az egész örökbefogadási felhajtás.
Olival felsétáltunk a szobámba, ami szinte kongott az ürességtől. Lexi biztosan reggelizni ment, azért nincs itt. Jézusom Lexi, ő az egyetlen, aki végett sajnálom, hogy itt kell hagynom ezt a helyet. Itt kell hagynom a barátnőmet, egyedül…ezekkel. Biztosan eléggé le fogja sújtani a hír, de megígérem neki, hogy minden nap meglátogatom, és semmi sem fog változni, én mindig mellette leszek, hiszen ő is ugyanígy tett, mikor idekerültem. A szekrényemhez értem, ahonnan kivettem a táskámat és belepakoltam a cuccaimat. Oli látta rajtam, hogy még nem fogtam fel a történteket, így nem is kezdett faggatózni. Hihetetlen ez az egész…azt kívántam az éjjel, hogy bárcsak minden jóra fordulna és…sikerült. Végre úgy élhetek majd remélem, mint egy normális tizenhét éves lány.
Ebben a pillanatban lépett be Lexi az ajtón, egyből észrevette, hogy pakolászunk és kérdően nézett rám, láttam rajta, hogy össze van zavarodva.
 - Mi folyik itt? – kérdezte. Tudtam, hogy nehéz lesz neki felfognia ezt az egészet, hogy elmegyek, hiszen ő sajnos nem jöhet velem…
- Figyelj, Lex, tudom, hogy amit most mondani fogok, eléggé megrázó lesz számodra….- mondtam és leültem mellé – Eljött értem apám testvére… és ..és elvisz innen – mondtam lassan, és mondandóm után a mellettem ülő lányra néztem, aki épp könnyes szemeit törölgette.
- Ez remek – ölelt át, immár mosolyogva, de tudtam, hogy eléggé bántja őt. – Örülök, hogy így alakult neked, tudtam, hogy nem bírod ezt a helyet és most végre elmehetsz innen – mondta
- Lexi tudom, hogy mit érzel…de nem hagylak magadra, minden nap meglátogatunk rendben? – küldtem felé egy bíztató mosolyt.
- Hát még szép, hogy meglátogatsz. El sem engednélek, ha nem lennék biztos ebben – nevetett. Belekotortam a táskámba és kivettem belőle a kabalakarkötőmet, amit még régen apától kaptam, azóta mindenhova hordtam magammal, és mindig rajtam volt.
- Ez legyen mindig nálad, hidd el tényleg szerencsét hoz – simogattam meg a fejét. Lexi csak bólogatott és végül átölelt. Pár perc múlva halk kopogásra lettünk figyelmesek, Oli kinyitotta az ajtót és Tamás bácsit láttam rajta belépni.
- Indulnunk kéne – jött közelebb hozzám. Szó nélkül felvettem a dolgaimat és még egy utolsó búcsúölelés után elindultam kifelé. Kiléptünk a nagy vaskapun, és ahogyan bezárult mögöttünk megkönnyebbültem, ez az egész az új életem kezdetét jelenti. Befordultunk egy kis utcába, ahol az autó parkolt.
- Oli is jöhet velünk? – kérdeztem mielőtt beszálltunk volna a kocsiba.
- Persze, miért is ne – mondta és Olira nézett, aki bólintott egyet és beszállt a kocsiba, mi is így tettünk és elindultunk hazafelé. Olyan jó érzés ezt kimondani, hogy hazafelé. – Egyébként ő a barátod, mármint úgy, hogy jártok? – kérdezte kíváncsian.
- Nem, csak egy nagyon jó barátom – nevettem.
- Barbi remélem, hogy nagyon jól fogod magad érezni nálunk, tudod, én csak nem rég tudtam meg, hogy mi történt, és azóta kereslek téged… és nagyon boldog vagyok, hogy végre megtaláltalak. El sem tudom képzelni, hogy min mentél keresztül –némi bűntudatot éreztem a hangjában.
- A múltat ideje elfelejteni, és a jövőre kell koncentrálni, én nagyon örülök, annak, hogy újra lett egy családom – mosolyogtam. Végre tényleg úgy érzem, hogy minden helyre fog jönni. Ebben a tudatban utaztam tovább, míg a házhoz nem értünk. Kiszálltam a kocsiból Tamás pedig hozta a dolgaimat. Megvártuk Olit csak utána mentünk be a házba, ami körülbelül egy palotának felelt meg. Igazán szép kis házikó volt. Ahogy láttam barátom arcát ő is meglepődött a látványon. Tudtam én, hogy jól megy nekik, de hogy ennyire? Mondjuk azt sem tudom, hogy mit dolgoznak. Annyit tudok, hogy Tamásnak van egy felesége Liza. Ennyit mondtak anyáék még régen, de hogy gyerekük van e arról sajnos nem tudok.
Vettem egy nagy levegőt és beléptem újdönsült otthonomba. Hát…mit ne mondjak bévülről még gyönyörűbbnek néz ki az egész. A nappaliba egy nagyobb kanapé foglal helyet vele szemben pedig ott a televízió és jobb oldalt egy kandalló. Jobbra, pedig egy amerikai stílusú konyha van építve. Mesésen néz ki. A konyhában megláttam egy nőt, valószínűleg ő lesz Liza. Amint észrevett egyből felém jött, alaposan megölelgetett minket, majd felvitt minket a szobámba. Végre saját szobám lehet megint. Olival felmentünk és elkezdtünk kipakolni. Gyönörűen berendezett szoba fogadott minket, közepén egy hatalmas franciaágy volt, a falak színe halvány rózsaszín volt, és saját bejárású fürdőszobát is kaptam.
- Ezt nem hiszem el – dőltem le az ágyra Oli mellé.
- Örülök, hogy végre boldog vagy – mosolygott és közelebb jött hozzám. Ez az egész olyan most, mint egy álom, amiből remélem soha sem fogok felébredni. Felé fordultam és ő is így tett. Olyan furcsa érzésem lett hirtelen, mintha zavarba jöttem volna Oli végett, ilyen még nem fordult elő. Nem bírtam róla levenni a szemeimet egyszerűen kényszerített arra, hogy nézzem őt. Miért van ez az egész? Egyszer csak azt vettem észre, hogy közeledik felém, és nem szerettem volna megállítani, pedig tudtam, hogy ez nem helyes.
- Gyerekek, nem jöttök ebédelni? – nyitott ránk Tamás, mi pedig ijedten ugrottunk szét a fiúval. Tamás pedig érthetetlenül nézett vissza ránk. De talán jobb is hogy ez az egész nem történt meg.
**
(kb. 1 hónap elteltével)
Az ébresztőórám eszeveszett csörgésére pattantam ki az ágyból, és azonnal lecsaptam az éjjeli szekrényen lévő tárgyat. Hát igen, mivel a tanár nyolcra jön órát tartani ezért időben fel kell, hogy keljek.
Rengeteg minden történt az elmúlt időben, de a lényeg csak annyi hogy boldog vagyok az új családommal és persze a barátaimmal. Mióta eljöttem az árvaházból még több időt töltök Oliékkal már szinte tényleg a családom részévé váltak ők is. Elmentem velük jó pár koncertre és hát…eszméletlen, hogy milyen fergeteges bulikat tudnak csapni. És jó érzéssel tölt el, hogy koncertről koncertre nagyobb a rajongótáboruk, nem mindenki képes elérni ennyi mindent pár hónap alatt. Egyébként Olival változatlan a kapcsolatunk, ugyanúgy remek barátok vagyunk és semmi több. Persze, mikor először megláttak vele nyilvánosan egyből elkezdtek pletykálkodni, hogy új barátnője van, de cáfolta a híreket, így nem is lett belőle nagyobb cirkusz szerencsére. Ma, mivel hétfő van ezért délelőtt ha befejeztem a tanulást utána találkozom a srácokkal, meghívtak a próbájukra és hallhatom végre az új számukat is. Nem is említettem, azt hogy magántanuló lettem…mivel a történtek végett Tamásék úgy gondolták, hogy nem nagyon tenne jót ha visszamennék a régi sulimba, ezért felfogadtak egy magántanárt. Nagyon rendes tőlük tényleg, hogy így törődnek velem,szinte mintha a saját gyerekük lennék.
- Megyek már – kiabáltam lefelé,ahol Liza már várt rám a reggelivel. Leszaladtam a lépcsőn és döbbentem vettem észre, hogy Oli is itt van. De vajon miért jött ide most? Hiszen próbálniuk kellene… Ez kezd egy kicsit megrémíteni. Hirtelen belépett Tamás is, Oli és én értetlenül bámultunk rájuk, hogy vajon mit akarhatnak. Az arcukról semmi jót nem tudtam leolvasni
- Barbi kicsim…tudom, hogy ezt most nehéz dolog lesz neked felfogni…. – mondta Liza
- Mit lesz nehéz felfognia? – vágott a szavába a szöszi barátom.

- El kell költöznünk innen – bökte ki végül Tamás. 

2014. március 15., szombat

8.rész - Micsoda?

Sziasztok, na meg is hoztam a 8. részt. Kérek mindenkit, hogy pipázzon vagy írjon véleményt :)) Egyébként nagyon nagyon köszönöm a majdnem 30 feliratkozót rettentően örülök!! :) Köszönöm, és jó olvasást, remélem ez a rész is tetszeni fog!
Viki :) 
Barbi szemszöge

Jól érzem magam, végre teljesen jól vagyok. Nem aggódom a lebukáson,hiszen úgy is már csak pár hónap, és az sem érdekel ha azt a pár hónapot büntetésben fogom letölteni. Megismerkedtem Oli egyik barátjával, aki igazán kedves velem. Egész este velem van, táncoltunk, beszélgettünk, igazán rendes fiú. Dávidnak hívják, és már gyerekkora óta ismeri Olivért. Ja igen, Olira visszatérve, ahogyan elnézem nem nagyon érzi jól magát, olyan feszültnek tűnik, de biztosan csak a barátnője végett mert nem tudott eljönni, hiszen annak senki sem örülne, hogy ha nem a szerelmével tudná kezdeni az új évet. Na, de majd meg próbálok beszélni a fejével, remélem, hogy meghallgat.
Ránéztem a plafonon lógó órára és rájöttem, hogy már csak 10 perc, ennyi idő maradt a 2013-as évből. Hát, ezt az évet el szeretném felejteni mind örökre, az egész év kínszenvedés volt. Persze az utolsó hónapban történtek jó dolgok is…megismerhettem a srácokat, akik pár hét alatt remek barátaim lettek, azon belül is Olivért, aki hát, ha nem lenne akkor már nem itt lennék. Szóval rengeteget köszönhetek neki. Viszont eldöntöttem, hogy a következő évem más lesz, egyetlen egy percet sem fogok feleslegesen elpazarolni, élvezni fogom az élet minden egyes percét, amíg csak lehet. Rá néztem, ott volt a konyhapultnál egy üveg itallal a kezében, lassan elindult felém, de útközben megállt és egy másik pohárba is öntött egy kis pezsgőt. Amint odaért hozzám átnyújtotta a poharat és együtt mentünk ki az udvarra, hogy köszöntsük az új évet. Akaratlanul is, de pár kósza könnycsepp gördült le az arcomon, de ez nem azért volt mert szomorú lennék, vagy valami,hanem mert annyira boldog vagyok. Oli észrevette, hogy pityergek, és egyből egy szalvétával közeledett felém.
- Tudtam, hogy sírni fogsz – mosolyodott el, és egy mozdulattal letörölte a könnyeket az arcomról, majd két keze közé fogta. – Örülök, hogy megismerhettelek Barbi, sokat jelentesz nekem – mondta teljesen komolyan. Nagyon örültem, hogy tényleg törődik velem és nem hagy cserben. Már hosszú ideje ő az egyetlen fiú, akiben feltétel nélkül megbízom.
- Én is örülök Oli, és köszönök mindent – öleltem át. Szorosan magához szorított, szinte alig kaptam levegőt. Úgy ölelt magához, mintha ez lett volna az utolsó ölelésünk, de jól esett nekem. Percekig csak álltunk kint az udvaron ketten, de aztán kijöttek a többiek is, mivel már vészesen közeledett az éjfél. Oli lassan elengedett, de nem ment el mellőlem, sőt egyszer csak egy kéz fonódott a derekam köré, hát és ki más lett volna, mint az én kedves jó barátom.
- Öt, négy, három, kettő…EGY – kiabáltuk minden, és végszóra fellőtték a tűzijátékot. – Most kell kívánni tündérke – suttogta a fülembe Oli. Azt kívántam, hogy soha nem érjen véget ez az egész.
- Boldog új évet Oliver – hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomtam az arcára. Láthatóan meglepődött, de hamar viszonozta a gesztusomat,majd azt éreztem, hogy megfordít maga elé, és valamit a nyakamba akaszt. Ránéztem a nyakláncra és egy gyönyörű szép hangjegy medál volt rajta. Na remek, most pedig megint sírni fogok. Most komolyan hogy lehet valaki ennyire aranyos?
-Szeretném, ha emlékeznél rám mindig, ha erre a láncra ránézel majd húsz év múlva, remélem tudni fogod, hogy ki adta neked. Kitudja mi lesz velünk Barbi, de én soha sem szeretnélek elveszíteni. Én, sze..- kezdett bele a mondatba, de valakinek a hangos kiabálása megzavart minket. Dávid volt az, amint észrevett rögtön elhívott Olitól, felkapott és párszor megpörgetett a levegőbe, ami a gyomromnak nem éppen tett túl jót, de sebaj, nem az a lényeg.
- Boldog új évet csajszi – öleltek át Bennyék is. Mindenkinek sikerekben gazdag új évet kívántam én is, majd visszamentünk a házba. Ott folytattuk a bulizást, ahol abbahagytuk. Egy nagy körbe állt mindenki, és az ment be táncolni a kör közepére, akire rákerült Oli sapkája. Nagyon jó volt, egyszer kerültem sorra, és a táncolásom közepette Oli is csatlakozott hozzám és ketten végigtáncoltunk egy számot. Mit ne mondjak nagyon érti a táncot ez a gyerek, nem csodálom, hogy mindenki odaáig van érte.
Olyan hajnali 5 fele már mindenki kezdett kidőlni, egyre többen aludtak el a kanapén, de még a földön(?) is, aki pedig tudott lassacskán hazament. Én is kezdtem nagyon fáradt lenni és, mivel hamarabb kell visszamennünk az árvaházba, ezért úgy gondoltam elmegyek aludni.
- Oli, azt hiszem megyek ledőlök egy kicsit- mentem oda a konyhában tevékenykedő fiúhoz.
- Várj, megyek én is – fogta meg a karomat. Én csak bólintottam és követtem őt felfelé.
Oliver szemszöge
Betessékeltem Barbit a neki előkészített szobába, de nagy meglepetésünkre, valaki már elfoglalta azt és az illető nem igen akart felkelni.
- Hát..öhm…ez vicces – kezdett el nevetni, mert akárhogyan is próbálkoztam nem kelt fel.
- Na gyere, akkor alszol majd az én szobámban – néztem rá
- És te hová mész akkor? – kérdezte
-  Megoldom – válaszoltam, és beértünk az én szobámba, adtam neki egy pólót, hogy pizsamának használhassa és egy rövidnadrágot. Megvártam míg átöltözködik a fürdőbe.
- Jól áll rajtad a pulcsim – nevettem. Viccesen nézett ki benne, de mégis aranyos volt, ahogyan a három számmal nagyobb pulcsi csak úgy lóg rajta. Odajött az ágyamhoz és azonnal belefeküdt, betakargattam, hogy meg ne fázzon.
- Énekelsz nekem? – kérdezte halkan.
- Mit énekeljek? – kérdeztem vissza és felkaptam a gitáromat.
- Bármit, imádom, mikor énekelsz – nézett rám avval a gyönyörű szemeivel.

It's amazing how you can speak right to my heart
Without saying a word you can light up the dark
Try as I may I can never explain
What I hear when you don't say a thing

Kezdtem el halkan énekelni, majd Barbira néztem, aki már lehunyta a szemeit és halkan szuszogott mellettem.

The smile on your face let's me know that you need me
There's a truth in your eyes saying you'll never leave me
The touch of your hand says you'll catch me wherever I fall
You say it best, when you say nothing at all.

Folytattam halkan az éneklést, majd ismét rá néztem, immár édesen aludt mellettem. Letettem a gitáromat és úgy döntöttem, hogy én is befekszek mellé az ágyba. Felé fordultam, és csak gondolkodtam,azon, hogy hogy tud egy lány ilyen érzéseket kihozni belőlem…néha rendesen megijedek én is. Mozgolódást éreztem magam mellől, majd egy kéz szorította át a mellkasomat, bárcsak minden este így aludhatnánk el…
- Jó éjszakát édesem – pusziltam meg a fején, majd lassan engem is elnyomott az álom.
***
- Hmm…mit nézel? – mosolyodtam el.
- Aha, végre, hogy felébredtél – nevetett ő is. – Jó reggelt csipkerózsika – dobott meg egy párnával. Na ezt nem hagyhatom annyiban, egy váratlan pillanatban fogtam a fejem alatt lévő párnát és lecsaptam vele.
- Párnacsataaaa – kiabálta Barbi, majd a szoba másik végéből kezdett dobálni párnákkal. Végül már odáig jutottunk, hogy egy takaróval kergettem őt kint az udvaron.
- Na jó, feladom nyertél – mutatott fel egy fehér párnát a feladás jelképeként. – Ideje lenne visszamenni – mondta.
- Jaj, tényleg- szomorodtam el. – Na akkor adj tíz percet és indulhatunk – mondtam. Gyorsan lefürödtem és felkaptam valami hordható ruhát és el is indultunk kocsival. Negyed óra alatt az árvaházhoz érkeztünk. Lassan az ablakhoz lopóztunk, de ekkor lépésekre lettünk figyelmesek.
- A fenébe lebuktunk – esett kétségbe Barbi, én pedig megnyugtatás gyanánt magamhoz húztam. Ekkor vett észre minket az egyik nevelő. A francba!
- Azt, hiszed Hunyadi, hogy nem tudtam egész este, hogy kilógtál? – nevetett gúnyosan.
- Én…őő..én nagyon…sajnálom – mentegetőzött
- Szerencséd van, hogy valaki jött érted, így már nem a mi dolgunk, hogy megbüntessünk – mondta a nevelő. -Hogy micsoda ? Ki jöhetett érte? Mivan? – döbbentem le, ahogyan láttam Barbi arcát ő csak simán nem fogta fel a történteket.
- Gyertek csak be, majd meglátjátok – tolt minket befelé.
Az igazgatói irodához értünk, ahol egy öltönyös fickó ült az igazgatóval szemben. De vajon ki lehet az?
- Barbi, istenem, de jó hogy megtaláltalak végre. – ölelte át a mellettem álló lányt.
- Ki maga? – tolta el magától Barbi
- Apukád testvére, vagyok, nyilván nem ismersz meg, mert utoljára kisbaba korodban láttál. Utána pedig már nem jöttünk Magyarországra, egészen mostanáig. – mondta. Hogy micsoda? Akkor azért jött, hogy elvigye  kitudja, hogy hová ? Na nem, azt nem, persze örülnék ha kijutna innen, de nem akarom, hogy többé ne lássam őt.
- El…el akarja vinni ? – dadogtam
- Igen, mivel akármilyen furán hangzik, én csak most tudtam meg körülbelül negyed éve, hogy mi történt, azóta keresem Barbit. Kötelességemnek érzem őt magamhoz venni, hogy én nevelhessem fel. Szüksége van egy szerető családra. És már nem utazgatunk, itt van állandó munkahelyem Pesten, szóval itt fogunk lakni – magyarázta.



2014. március 9., vasárnap

7. rész - A buli

Sziasztok,itt a 7.rész. Nagyon örülnék most is pár kommentnek. Na de most nem is húzom tovább az időd, ha tetszik véleményezzétek:)
Viki :) 


Olivér szemszöge
Gyorsan eltelt az idő karácsony óta, hihetetlen, hogy ma vége lesz a 2013-as évnek. Rengeteg sok minden történt velem/velünk ebben az évben. Bejutottunk az X-Faktorba és egészen a második helyig kitartottunk. Igaz, egyszer kiestünk, de hála Márknak visszakerültünk a versenybe és egészen a dobogó második fokáig eljutottunk. Rettentően hálásak vagyunk Márknak ezért a döntésért, hiszen neki köszönhetjük ezt az egészet, ami most körülöttünk folyik. Rengeteg rajongónk lett hirtelen, akiket nagyon szeretünk. Már az X- faktor óta volt több fellépésünk is ahol egyre többen és többen jelentek meg. Mindez nagyon jól esik nekünk, hiszen így látjuk, hogy nem hiába dolgozunk.
Nem utolsó sorban meghívtak minket egy árvaházba is, ahol egy véletlen gyanánt megismerkedtem egy olyan lánnyal akit mostanra nagyon megszerettem. Ha van egy kis szabadidőm rögtön meglátogatom. Igazán remek lány, nagyon jól elbeszélgetünk, viccelődünk, de persze komolyan is el tudunk beszélgetni, ha muszáj. És hát nem csak én szerettem meg ennyire, hanem a srácok is, aminek nagyon örülök. Komolyan jobban bírják őt, mint a barátnőmet….Várjunk csak, én azt hiszem, hogy én is jobban szeretem őt a „barátnőmnél”. Most akkor, hogy is van ez?
Barbit elhívtam ma a kis új év köszöntő házibulimra, igaz hogy ki kell szöktetnek az árvaházból, de legalább végre szórakozhat egy kicsit, már nagyon megérdemli ezt. Megbeszéltük, hogy nyolc körül érte megyek az árvaházhoz. Ő addig beadja a nevelőknek, hogy beteg és ha szerencsénk van nem fogják őt megnézni, hiszen ott is ünnepség van,meg hát nem sűrűn érdeklik őket a gyerek sorsa. Főleg nem az idősebbeké. Ha mégis rájönnének magamra vállalom az egészet, nem engedem, hogy Barbit büntessék meg semmi esetre sem.
Egész nap készülődtem, szervezkedtem, jó páran leszünk ezen a kis összejövetelen. Szikiék mind a barátnőikkel jönnek, de én valahogy örülök annak, hogy Szofinak külföldön kellett maradnia, hiszen legalább Barbival lehetek nyugodtan egész este. Na jó, komolyan nem tudom mi ez az egész velem…
De Barbi olyan természetes, míg Szofi szépen magyarul mondva egy plázacica. Őt mindig is csak a pénz érdekelte. Már többször is próbáltam vele szakítani, de mindig elkezdett nyafogni, így végül együtt maradtunk, bár nem találkozunk valami sokszor. Viszont most elterveztem, hogy ha visszajön véget vetek ennek az egésznek, nem szeretnék egy semmilyen kapcsolatban tovább élni, telefonon is szakíthatnék vele, de azért azt senki nem érdemli meg, még ő sem, hogy telefonon dobjam. Annyi tisztelet azért még maradt bennem.
Barbi szerintem ma itt fog aludni nálam,hiszen éjjel nem tudom őt visszavinni, majd csak kora reggel, ezért készítettem el neki egy szobát. Esküszöm jó hatással van rám, még a srácok is megmondják, bár sokszor furcsálják azt hogy mennyit beszélek róla. És hát igazából én is…de még ha csak beszélnék, de az a baj hogy rá is gondolok mindig… - Talán…nem, az biztosan nem lehet, hiszen csak egy nagyon jó barátom – űztem ki a gondolatot gyorsan a fejemből és folytattam a készülődést, mikor hirtelen valaki csengetett. Elsétáltam az ajtóig, majd kinyitottam azt, és hát ledöbbentem, mert Szofi ált előttem, kezében pedig a pincsije nyávogott. Oké, hogy nagyon szeretem a kutyákat, de ez az állat nem nevezhető kutyának, ez inkább egy félresikerült nem tudom micsoda. És egyfolytában ugat…komolyan olyan, mint Csigusz a Spongyabobból, hiszen az sem olyan hangot ad ki, mint amilyen állat valójában.
- Sziaaa szerelmem – lépett be az ajtón és egy csókot nyomott a számra.
- Öhm…szia, hogy-hogy visszajöttél? – kérdeztem. Fenébe pont ez nem kellett volna, hogy megjelenik, bár gondolhattam volna Szofi mindig a meglepetések nagy mestere volt.
- Hiányoztál – válaszolt egyszerűen, majd beveretett a nappaliba. – Látom megint te szervezed az új évi bulit. Hmm…ez szuper pont jókor érkeztem ezek szerint – mondta. Na jó Olivér, most vagy soha, szakítanod kell vele, hiszen már semmit nem érzel iránta, bár eddig sem éreztél.
- Figyelj Szofi, beszélnünk kell – ültem le mellé.
- Én nem beszélgetni jöttem drága – mászott rám és az ingemet kezdte kigombolni.
- Na jó elég – álltam fel. – Most meg fogsz hallgatni – utasítottam.
- Hát jó, de gyorsan mond, mert én mást terveztem – kacsintott rám.
- Ez nem megy köztünk, nem megoldás hogy nem találkozunk. És igazából mi nem illünk össze – mondtam, és rá néztem. Érthetetlen fejet vágott.
- De szerintem minden tökéletes, köztünk – nyávogott.
- Nem, nem Szofi, figyelj, én nem szeretlek téged – böktem ki végül.
- Hogy micsoda? Nem szeretsz? Találtál valaki mást magadnak Olivér? – akadt ki, de gondoltam, hogy így fog reagálni.
- Nem, de már nem szeretlek, sőt azt hiszem ezt a kapcsolatot mindig is te akartad. Ez soha sem volt köztünk igazi. Érted? – kérdeztem, ő pedig szipogni kezdett, de most nem fog meghatni a hisztije ebben biztos lehet.
- Nem tudod mit veszítesz el velem Oli drága – jött közelebb hozzám, de én ellöktem magamtól. – Hát jó, látom nem tudlak meggyőzni, de még nincs vége hidd el – indult el az ajtó felé – Biztos lehetsz benne, hogy még fogsz rólam hallani, na puszika – köszönt el és becsapta maga mögött az ajtót. Igazából csodálkoztam azon, hogy minden ilyen simán ment, túl könnyen kezelte ezt a helyzetet, de hát ő dolga. Nekem csak jó, hogy úgy fogadta, ahogyan gondoltam.
Pár perc azért kellett míg megemésztettem ezt az egészet. Arra eszméltem fel, hogy megint csöngetnek. Ezúttal rendesen féltem kinyitni az ajtót, de aztán hallottam a srácok nevetését így már biztos voltam benne, hogy nem Szofi jött vissza. Kinyitottam az ajtót és behívtam őket, egy csomó dolgot hoztak a bulira, aminek nagyon örülök, ugyanis tavaly este kilenckor már nem volt itthon semmi sem. Úgy kellett egy benzinkútra elmenni vásárolni éjjel. Mit ne mondjak egy csapat már-már alig józan fiatal be megy a benzinkútra, hát majdnem rendőrt hívtak ki ránk.
- Történt valami? – kérdezte Ya Ou, igen mindig észreveszik ha nem oké minden.
- Szakítottam Szofival – mondtam egyszerűen.
- Tessék? Telefonon? – kérdezték mind a hárman
- Nem, dehogy. Visszajött Magyarországra, és hát én már nem szeretem őt, így mind kettőnknek jobb lesz azt hiszem. – válaszoltam.
- Jól tetted haver, ez a nőszemély nem illett hozzád – veregette meg a vállam Benny.
- Na és a lányok mikor jönnek? – váltottam témát gyorsan.
- Fél óra és itt vannak – válaszoltak.
Ránéztem az órámra és döbbenten néztem hogy már háromnegyed nyolc, nyolcra ott kell legyek Barbiért, ezért sietősre vettem a dolgot.
- Oké srácok, megyek Barbiért, nem szétverni a lakást míg nem érünk ide – figyelmeztettem őket.
- Igenis Uram – válaszoltak kórusban, viccesen néztek ki, ahogyan a fejük elé tették a kezüket, akárcsak a katonák. Leértem az udvarra azonnal kocsiba szálltam és az árvaház felé vettem az irányt. Egy utcával arrébb parkoltam le, mert még végül kiszúrják a kocsimat, és akkor lőttek a tervünknek. Odalopóztam Barbi ablaka alá és irtam neki egy sms-t, hogy itt várom őt. Két perccel később már az ablakban volt, még szerencse, hogy az első emeleten van a szobájuk, így simán ki tudott jönni.
- Szia Oli – ölelt át, én pedig viszonoztam a gesztust.
- Hűű, de csinos vagy édes – mondtam neki vigyorogva. Valóban nagyon jól nézett ki, tegnap előtt vettünk egy ruhát, ami mesésen áll neki.
- Oli, ne már zavarba hozol – bokszolt a vállamba. Én csak kézen fogtam és kiosontunk az árvaház udvaráról egyenesen a kocsimhoz. Nem sokat beszélgettünk út közben, éreztem, hogy Barbi kissé ideges a szökés végett, de biztosítom őt arról, hogy minden rendben lesz.
- Nyugalom Barbi, látom, hogy idegeskedsz, de nem lesz semmi gond – álltam le a kocsival és megfogtam a kezét. A szemeimbe nézett, amitől olyan furcsa érzésem lett,magam sem tudom miért, de furcsa. Hát mind egy betudtam az érzést annak, hogy ma még keveset ettem, és csak éhes vagyok.
Bementünk a házba, ahol már nagy tömeg uralkodott, a zene már hangosan szólt, és úgy látom, hogy már csak mi hiányoztunk. Ránéztem Barbira, aki mosolyogva bólogatott, hogy menjünk be végre. Az előszobába levettem a kabátját és felakasztottam az egyik fogasra,  majd a nappaliba mentünk, ahol a fiúk üdvözölték Barbit. Bemutatták őt a barátnőiknek, remélem, hogy jól ki fognak jönni egymással. Éppen italt szerettem volna magunknak önteni, mikor valaki megveregette a vállamat. Megfordultam és régi jó barátom állt velem szembe.
- Dávid, tesó, de régen láttalak. Örülök, hogy el tudtál jönni. – mondtam neki.
- Már hiányzott Pest ideje volt visszatérnem – nevetett. – Na, és ő az új barátnőd? – kérdezte
- Mi? Ja, Barbi ő nem, csak egy nagyon jó barátom – válaszoltam zavartan.
- Akkor nyugodtan bemutathatnál neki, jól néz ki a kis csaj. Van valakije? – kérdezte újból, ettől egy kicsit mérges lettem. De nem mondhattam neki nemet, hiszen úgy is találkoztak volna, és bunkó sem szerettem volna lenni Dáviddal.
- Nem nincs senkije sem – mormogtam az orrom alatt. Barbi éppen észrevett és odajött hozzánk, hát Dávidról inkább nem is mondom, hogy hogy bámulta őt, alaposan végigmérte, én pedig egyre csak idegesebb lettem tőle.
- Öhm.. Barbi őt itt Dávid, Dávid Ő itt Barbi – mutattam be őket egymásnak. Dávid illedelmesen megpuszilta a kezét, amitől ő fülig elpirult. Mi a francért érzem azt, hogy mindjárt lekeverek egyet Dávidnak?

- Oli, Olivér…itt vagy köztünk? – lóbálta a kezét előttem Barbi.
- Persze, bocsi csak elgondolkodtam – válaszoltam.
- Oké, csak szólok, hogy elmegyek Dáviddal táncolni – mondta és már el is indult a táncparkett felé. Mérgemben kiittam a pohár tartalmát és csak figyeltem őket. Dávid teljesen rányomult Barbira, azt vártam mikor kapja le őt. De akkor odamegyek, azt nem fogom megengedni. NEM BARBI NEM LEHET AZ ÖVÉ.
- Hé, haver minden oké? – jött oda Ya Ou
- Persze, minden rendben van – mondtam idegesen – Miért kérded? – kérdeztem, de közben le sem vettem a szememet róluk.
- Csak mert szegény pohár szerintem nem örül annak, hogy a kezedbe van. Na mesélj csak, Barbi az oka ugye? – kérdezte. Én csak bólintottam, hiszen úgy sem tudok hazudni neki.
- Ya Ou, én azt hiszem, hogy szeretem.