8.rész - Micsoda?

Sziasztok, na meg is hoztam a 8. részt. Kérek mindenkit, hogy pipázzon vagy írjon véleményt :)) Egyébként nagyon nagyon köszönöm a majdnem 30 feliratkozót rettentően örülök!! :) Köszönöm, és jó olvasást, remélem ez a rész is tetszeni fog!

Viki :) 

Barbi szemszöge

Jól érzem magam, végre teljesen jól vagyok. Nem aggódom a lebukáson,hiszen úgy is már csak pár hónap, és az sem érdekel ha azt a pár hónapot büntetésben fogom letölteni. Megismerkedtem Oli egyik barátjával, aki igazán kedves velem. Egész este velem van, táncoltunk, beszélgettünk, igazán rendes fiú. Dávidnak hívják, és már gyerekkora óta ismeri Olivért. Ja igen, Olira visszatérve, ahogyan elnézem nem nagyon érzi jól magát, olyan feszültnek tűnik, de biztosan csak a barátnője végett mert nem tudott eljönni, hiszen annak senki sem örülne, hogy ha nem a szerelmével tudná kezdeni az új évet. Na, de majd meg próbálok beszélni a fejével, remélem, hogy meghallgat.

Ránéztem a plafonon lógó órára és rájöttem, hogy már csak 10 perc, ennyi idő maradt a 2013-as évből. Hát, ezt az évet el szeretném felejteni mind örökre, az egész év kínszenvedés volt. Persze az utolsó hónapban történtek jó dolgok is…megismerhettem a srácokat, akik pár hét alatt remek barátaim lettek, azon belül is Olivért, aki hát, ha nem lenne akkor már nem itt lennék. Szóval rengeteget köszönhetek neki. Viszont eldöntöttem, hogy a következő évem más lesz, egyetlen egy percet sem fogok feleslegesen elpazarolni, élvezni fogom az élet minden egyes percét, amíg csak lehet. Rá néztem, ott volt a konyhapultnál egy üveg itallal a kezében, lassan elindult felém, de útközben megállt és egy másik pohárba is öntött egy kis pezsgőt. Amint odaért hozzám átnyújtotta a poharat és együtt mentünk ki az udvarra, hogy köszöntsük az új évet. Akaratlanul is, de pár kósza könnycsepp gördült le az arcomon, de ez nem azért volt mert szomorú lennék, vagy valami,hanem mert annyira boldog vagyok. Oli észrevette, hogy pityergek, és egyből egy szalvétával közeledett felém.

- Tudtam, hogy sírni fogsz – mosolyodott el, és egy mozdulattal letörölte a könnyeket az arcomról, majd két keze közé fogta. – Örülök, hogy megismerhettelek Barbi, sokat jelentesz nekem – mondta teljesen komolyan. Nagyon örültem, hogy tényleg törődik velem és nem hagy cserben. Már hosszú ideje ő az egyetlen fiú, akiben feltétel nélkül megbízom.

- Én is örülök Oli, és köszönök mindent – öleltem át. Szorosan magához szorított, szinte alig kaptam levegőt. Úgy ölelt magához, mintha ez lett volna az utolsó ölelésünk, de jól esett nekem. Percekig csak álltunk kint az udvaron ketten, de aztán kijöttek a többiek is, mivel már vészesen közeledett az éjfél. Oli lassan elengedett, de nem ment el mellőlem, sőt egyszer csak egy kéz fonódott a derekam köré, hát és ki más lett volna, mint az én kedves jó barátom.

- Öt, négy, három, kettő…EGY – kiabáltuk minden, és végszóra fellőtték a tűzijátékot. – Most kell kívánni tündérke – suttogta a fülembe Oli. Azt kívántam, hogy soha nem érjen véget ez az egész.

- Boldog új évet Oliver – hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomtam az arcára. Láthatóan meglepődött, de hamar viszonozta a gesztusomat,majd azt éreztem, hogy megfordít maga elé, és valamit a nyakamba akaszt. Ránéztem a nyakláncra és egy gyönyörű szép hangjegy medál volt rajta. Na remek, most pedig megint sírni fogok. Most komolyan hogy lehet valaki ennyire aranyos?

-Szeretném, ha emlékeznél rám mindig, ha erre a láncra ránézel majd húsz év múlva, remélem tudni fogod, hogy ki adta neked. Kitudja mi lesz velünk Barbi, de én soha sem szeretnélek elveszíteni. Én, sze..- kezdett bele a mondatba, de valakinek a hangos kiabálása megzavart minket. Dávid volt az, amint észrevett rögtön elhívott Olitól, felkapott és párszor megpörgetett a levegőbe, ami a gyomromnak nem éppen tett túl jót, de sebaj, nem az a lényeg.

- Boldog új évet csajszi – öleltek át Bennyék is. Mindenkinek sikerekben gazdag új évet kívántam én is, majd visszamentünk a házba. Ott folytattuk a bulizást, ahol abbahagytuk. Egy nagy körbe állt mindenki, és az ment be táncolni a kör közepére, akire rákerült Oli sapkája. Nagyon jó volt, egyszer kerültem sorra, és a táncolásom közepette Oli is csatlakozott hozzám és ketten végigtáncoltunk egy számot. Mit ne mondjak nagyon érti a táncot ez a gyerek, nem csodálom, hogy mindenki odaáig van érte.

Olyan hajnali 5 fele már mindenki kezdett kidőlni, egyre többen aludtak el a kanapén, de még a földön(?) is, aki pedig tudott lassacskán hazament. Én is kezdtem nagyon fáradt lenni és, mivel hamarabb kell visszamennünk az árvaházba, ezért úgy gondoltam elmegyek aludni.

- Oli, azt hiszem megyek ledőlök egy kicsit- mentem oda a konyhában tevékenykedő fiúhoz.

- Várj, megyek én is – fogta meg a karomat. Én csak bólintottam és követtem őt felfelé.

Oliver szemszöge

Betessékeltem Barbit a neki előkészített szobába, de nagy meglepetésünkre, valaki már elfoglalta azt és az illető nem igen akart felkelni.

- Hát..öhm…ez vicces – kezdett el nevetni, mert akárhogyan is próbálkoztam nem kelt fel.

- Na gyere, akkor alszol majd az én szobámban – néztem rá

- És te hová mész akkor? – kérdezte

-  Megoldom – válaszoltam, és beértünk az én szobámba, adtam neki egy pólót, hogy pizsamának használhassa és egy rövidnadrágot. Megvártam míg átöltözködik a fürdőbe.

- Jól áll rajtad a pulcsim – nevettem. Viccesen nézett ki benne, de mégis aranyos volt, ahogyan a három számmal nagyobb pulcsi csak úgy lóg rajta. Odajött az ágyamhoz és azonnal belefeküdt, betakargattam, hogy meg ne fázzon.

- Énekelsz nekem? – kérdezte halkan.

- Mit énekeljek? – kérdeztem vissza és felkaptam a gitáromat.

- Bármit, imádom, mikor énekelsz – nézett rám avval a gyönyörű szemeivel.

It's amazing how you can speak right to my heart
Without saying a word you can light up the dark
Try as I may I can never explain
What I hear when you don't say a thing

Kezdtem el halkan énekelni, majd Barbira néztem, aki már lehunyta a szemeit és halkan szuszogott mellettem.

The smile on your face let's me know that you need me
There's a truth in your eyes saying you'll never leave me
The touch of your hand says you'll catch me wherever I fall
You say it best, when you say nothing at all.

Folytattam halkan az éneklést, majd ismét rá néztem, immár édesen aludt mellettem. Letettem a gitáromat és úgy döntöttem, hogy én is befekszek mellé az ágyba. Felé fordultam, és csak gondolkodtam,azon, hogy hogy tud egy lány ilyen érzéseket kihozni belőlem…néha rendesen megijedek én is. Mozgolódást éreztem magam mellől, majd egy kéz szorította át a mellkasomat, bárcsak minden este így aludhatnánk el…

- Jó éjszakát édesem – pusziltam meg a fején, majd lassan engem is elnyomott az álom.

***

- Hmm…mit nézel? – mosolyodtam el.

- Aha, végre, hogy felébredtél – nevetett ő is. – Jó reggelt csipkerózsika – dobott meg egy párnával. Na ezt nem hagyhatom annyiban, egy váratlan pillanatban fogtam a fejem alatt lévő párnát és lecsaptam vele.

- Párnacsataaaa – kiabálta Barbi, majd a szoba másik végéből kezdett dobálni párnákkal. Végül már odáig jutottunk, hogy egy takaróval kergettem őt kint az udvaron.

- Na jó, feladom nyertél – mutatott fel egy fehér párnát a feladás jelképeként. – Ideje lenne visszamenni – mondta.

- Jaj, tényleg- szomorodtam el. – Na akkor adj tíz percet és indulhatunk – mondtam. Gyorsan lefürödtem és felkaptam valami hordható ruhát és el is indultunk kocsival. Negyed óra alatt az árvaházhoz érkeztünk. Lassan az ablakhoz lopóztunk, de ekkor lépésekre lettünk figyelmesek.

- A fenébe lebuktunk – esett kétségbe Barbi, én pedig megnyugtatás gyanánt magamhoz húztam. Ekkor vett észre minket az egyik nevelő. A francba!

- Azt, hiszed Hunyadi, hogy nem tudtam egész este, hogy kilógtál? – nevetett gúnyosan.

- Én…őő..én nagyon…sajnálom – mentegetőzött

- Szerencséd van, hogy valaki jött érted, így már nem a mi dolgunk, hogy megbüntessünk – mondta a nevelő. -Hogy micsoda ? Ki jöhetett érte? Mivan? – döbbentem le, ahogyan láttam Barbi arcát ő csak simán nem fogta fel a történteket.

- Gyertek csak be, majd meglátjátok – tolt minket befelé.

Az igazgatói irodához értünk, ahol egy öltönyös fickó ült az igazgatóval szemben. De vajon ki lehet az?

- Barbi, istenem, de jó hogy megtaláltalak végre. – ölelte át a mellettem álló lányt.

- Ki maga? – tolta el magától Barbi

- Apukád testvére, vagyok, nyilván nem ismersz meg, mert utoljára kisbaba korodban láttál. Utána pedig már nem jöttünk Magyarországra, egészen mostanáig. – mondta. Hogy micsoda? Akkor azért jött, hogy elvigye  kitudja, hogy hová ? Na nem, azt nem, persze örülnék ha kijutna innen, de nem akarom, hogy többé ne lássam őt.

- El…el akarja vinni ? – dadogtam

- Igen, mivel akármilyen furán hangzik, én csak most tudtam meg körülbelül negyed éve, hogy mi történt, azóta keresem Barbit. Kötelességemnek érzem őt magamhoz venni, hogy én nevelhessem fel. Szüksége van egy szerető családra. És már nem utazgatunk, itt van állandó munkahelyem Pesten, szóval itt fogunk lakni – magyarázta.