9. rész - Mindig történik valami...

Sziasztoooook, hát hatalmas köszönet a 30 feliratkozóért és a sok sok pipáért, bár örülnék több véleménynek is, de nem baj,ahogyan gondoljátok. Na,de itt az új rész,hát nekem most nem annyira tetszik, remélem nektek azért fog. Jó olvasást! :)

Barbi szemszöge

Villámcsapásként tudatosult bennem az elmúlt pár percben történt dolog. Végre rendes életem lehet újra, ha elvisznek innen, legalábbis remélem. Igaz, hogy nem ismerem nagyon a nagybátyjámat, nem nagyon tartotta a szüleimmel a kapcsolatot, szerintem az is lehet, hogy csak most lát először. És az sem kizárt, hogy csak most tudta meg a balesetet, hiszen ki értesítette volna őket? Főleg, hogy kitudja merre jártak. Apa régebben mesélte, hogy nem is voltak valami jóban, és a testvére sokat utazott. Hát úgy néz ki, hogy most hazatért. Véleményem szerint rendes tőle, hogy egyből megkeresett, annak ellenére, hogy nem is ismer. Mivel nagy utazó hírében állt, ezért azt hittem, hogy nem Pesten fogunk élni, de örülök, annak, hogy itt szeretne maradni, hiszen legalább nem kell itt hagynom a barátaimat. Igazából, nem is tudnám őket itt hagyni. Főleg nem az én kis szőke barátomat, aki most is szorosan mellettem állt, és egy percre sem hagyott egyedül. Az igazgatónő kiküldött minket, hogy pakoljam el a dolgaimat, mert valószínű, hogy Tamás, igen ha jól emlékszem így hívják, már ma el szeretne vinni, és mivel vérrokonságban állunk egymással, nem kell ez az egész örökbefogadási felhajtás.

Olival felsétáltunk a szobámba, ami szinte kongott az ürességtől. Lexi biztosan reggelizni ment, azért nincs itt. Jézusom Lexi, ő az egyetlen, aki végett sajnálom, hogy itt kell hagynom ezt a helyet. Itt kell hagynom a barátnőmet, egyedül…ezekkel. Biztosan eléggé le fogja sújtani a hír, de megígérem neki, hogy minden nap meglátogatom, és semmi sem fog változni, én mindig mellette leszek, hiszen ő is ugyanígy tett, mikor idekerültem. A szekrényemhez értem, ahonnan kivettem a táskámat és belepakoltam a cuccaimat. Oli látta rajtam, hogy még nem fogtam fel a történteket, így nem is kezdett faggatózni. Hihetetlen ez az egész…azt kívántam az éjjel, hogy bárcsak minden jóra fordulna és…sikerült. Végre úgy élhetek majd remélem, mint egy normális tizenhét éves lány.

Ebben a pillanatban lépett be Lexi az ajtón, egyből észrevette, hogy pakolászunk és kérdően nézett rám, láttam rajta, hogy össze van zavarodva.

 - Mi folyik itt? – kérdezte. Tudtam, hogy nehéz lesz neki felfognia ezt az egészet, hogy elmegyek, hiszen ő sajnos nem jöhet velem…

- Figyelj, Lex, tudom, hogy amit most mondani fogok, eléggé megrázó lesz számodra….- mondtam és leültem mellé – Eljött értem apám testvére… és ..és elvisz innen – mondtam lassan, és mondandóm után a mellettem ülő lányra néztem, aki épp könnyes szemeit törölgette.

- Ez remek – ölelt át, immár mosolyogva, de tudtam, hogy eléggé bántja őt. – Örülök, hogy így alakult neked, tudtam, hogy nem bírod ezt a helyet és most végre elmehetsz innen – mondta

- Lexi tudom, hogy mit érzel…de nem hagylak magadra, minden nap meglátogatunk rendben? – küldtem felé egy bíztató mosolyt.

- Hát még szép, hogy meglátogatsz. El sem engednélek, ha nem lennék biztos ebben – nevetett. Belekotortam a táskámba és kivettem belőle a kabalakarkötőmet, amit még régen apától kaptam, azóta mindenhova hordtam magammal, és mindig rajtam volt.

- Ez legyen mindig nálad, hidd el tényleg szerencsét hoz – simogattam meg a fejét. Lexi csak bólogatott és végül átölelt. Pár perc múlva halk kopogásra lettünk figyelmesek, Oli kinyitotta az ajtót és Tamás bácsit láttam rajta belépni.

- Indulnunk kéne – jött közelebb hozzám. Szó nélkül felvettem a dolgaimat és még egy utolsó búcsúölelés után elindultam kifelé. Kiléptünk a nagy vaskapun, és ahogyan bezárult mögöttünk megkönnyebbültem, ez az egész az új életem kezdetét jelenti. Befordultunk egy kis utcába, ahol az autó parkolt.

- Oli is jöhet velünk? – kérdeztem mielőtt beszálltunk volna a kocsiba.

- Persze, miért is ne – mondta és Olira nézett, aki bólintott egyet és beszállt a kocsiba, mi is így tettünk és elindultunk hazafelé. Olyan jó érzés ezt kimondani, hogy hazafelé. – Egyébként ő a barátod, mármint úgy, hogy jártok? – kérdezte kíváncsian.

- Nem, csak egy nagyon jó barátom – nevettem.

- Barbi remélem, hogy nagyon jól fogod magad érezni nálunk, tudod, én csak nem rég tudtam meg, hogy mi történt, és azóta kereslek téged… és nagyon boldog vagyok, hogy végre megtaláltalak. El sem tudom képzelni, hogy min mentél keresztül –némi bűntudatot éreztem a hangjában.

- A múltat ideje elfelejteni, és a jövőre kell koncentrálni, én nagyon örülök, annak, hogy újra lett egy családom – mosolyogtam. Végre tényleg úgy érzem, hogy minden helyre fog jönni. Ebben a tudatban utaztam tovább, míg a házhoz nem értünk. Kiszálltam a kocsiból Tamás pedig hozta a dolgaimat. Megvártuk Olit csak utána mentünk be a házba, ami körülbelül egy palotának felelt meg. Igazán szép kis házikó volt. Ahogy láttam barátom arcát ő is meglepődött a látványon. Tudtam én, hogy jól megy nekik, de hogy ennyire? Mondjuk azt sem tudom, hogy mit dolgoznak. Annyit tudok, hogy Tamásnak van egy felesége Liza. Ennyit mondtak anyáék még régen, de hogy gyerekük van e arról sajnos nem tudok.

Vettem egy nagy levegőt és beléptem újdönsült otthonomba. Hát…mit ne mondjak bévülről még gyönyörűbbnek néz ki az egész. A nappaliba egy nagyobb kanapé foglal helyet vele szemben pedig ott a televízió és jobb oldalt egy kandalló. Jobbra, pedig egy amerikai stílusú konyha van építve. Mesésen néz ki. A konyhában megláttam egy nőt, valószínűleg ő lesz Liza. Amint észrevett egyből felém jött, alaposan megölelgetett minket, majd felvitt minket a szobámba. Végre saját szobám lehet megint. Olival felmentünk és elkezdtünk kipakolni. Gyönörűen berendezett szoba fogadott minket, közepén egy hatalmas franciaágy volt, a falak színe halvány rózsaszín volt, és saját bejárású fürdőszobát is kaptam.

- Ezt nem hiszem el – dőltem le az ágyra Oli mellé.

- Örülök, hogy végre boldog vagy – mosolygott és közelebb jött hozzám. Ez az egész olyan most, mint egy álom, amiből remélem soha sem fogok felébredni. Felé fordultam és ő is így tett. Olyan furcsa érzésem lett hirtelen, mintha zavarba jöttem volna Oli végett, ilyen még nem fordult elő. Nem bírtam róla levenni a szemeimet egyszerűen kényszerített arra, hogy nézzem őt. Miért van ez az egész? Egyszer csak azt vettem észre, hogy közeledik felém, és nem szerettem volna megállítani, pedig tudtam, hogy ez nem helyes.

- Gyerekek, nem jöttök ebédelni? – nyitott ránk Tamás, mi pedig ijedten ugrottunk szét a fiúval. Tamás pedig érthetetlenül nézett vissza ránk. De talán jobb is hogy ez az egész nem történt meg.

**

(kb. 1 hónap elteltével)

Az ébresztőórám eszeveszett csörgésére pattantam ki az ágyból, és azonnal lecsaptam az éjjeli szekrényen lévő tárgyat. Hát igen, mivel a tanár nyolcra jön órát tartani ezért időben fel kell, hogy keljek.

Rengeteg minden történt az elmúlt időben, de a lényeg csak annyi hogy boldog vagyok az új családommal és persze a barátaimmal. Mióta eljöttem az árvaházból még több időt töltök Oliékkal már szinte tényleg a családom részévé váltak ők is. Elmentem velük jó pár koncertre és hát…eszméletlen, hogy milyen fergeteges bulikat tudnak csapni. És jó érzéssel tölt el, hogy koncertről koncertre nagyobb a rajongótáboruk, nem mindenki képes elérni ennyi mindent pár hónap alatt. Egyébként Olival változatlan a kapcsolatunk, ugyanúgy remek barátok vagyunk és semmi több. Persze, mikor először megláttak vele nyilvánosan egyből elkezdtek pletykálkodni, hogy új barátnője van, de cáfolta a híreket, így nem is lett belőle nagyobb cirkusz szerencsére. Ma, mivel hétfő van ezért délelőtt ha befejeztem a tanulást utána találkozom a srácokkal, meghívtak a próbájukra és hallhatom végre az új számukat is. Nem is említettem, azt hogy magántanuló lettem…mivel a történtek végett Tamásék úgy gondolták, hogy nem nagyon tenne jót ha visszamennék a régi sulimba, ezért felfogadtak egy magántanárt. Nagyon rendes tőlük tényleg, hogy így törődnek velem,szinte mintha a saját gyerekük lennék.

- Megyek már – kiabáltam lefelé,ahol Liza már várt rám a reggelivel. Leszaladtam a lépcsőn és döbbentem vettem észre, hogy Oli is itt van. De vajon miért jött ide most? Hiszen próbálniuk kellene… Ez kezd egy kicsit megrémíteni. Hirtelen belépett Tamás is, Oli és én értetlenül bámultunk rájuk, hogy vajon mit akarhatnak. Az arcukról semmi jót nem tudtam leolvasni

- Barbi kicsim…tudom, hogy ezt most nehéz dolog lesz neked felfogni…. – mondta Liza

- Mit lesz nehéz felfognia? – vágott a szavába a szöszi barátom.

- El kell költöznünk innen – bökte ki végül Tamás.