11.rész - Say somethig

Hali :) Itt is a 11.rész, remélem tetszeni fog, hagyjatok magatok után életjelet. És köszönöm az eddigi komikat, feliratkozókat :)

Barbi szemszöge

Szeret? Micsoda? Ezt nem hiszem el…Ahogyan Olivér lágyan megcsókolt, azt hiszem az volt életem egyik legszebb pillanata. Nem akartam, hogy vége legyen. Rájöttem arra, hogy én is ugyanúgy szeretem, sőt eddig is szerettem csak még magamnak sem mertem bevallani ezt az egészet. A csók után nem tudtam megszólalni, viszont már időm sem volt rá, mert elhúztak tőle. Nem tudtam neki megmondani, hogy én is szeretem, és így most biztosan azt hiszi, hogy felültetem. Főleg, hogy nem beszélhetek vele talán soha többé, szívem megszakad ha ebbe belegondolok. Pedig ez volt az utolsó pillanat, amit együtt tölthettünk. Még utoljára visszanéztem rá, láttam az ürességet a tekintetébe, azt hogy nem tudja, hogy mi lesz ez után. És ami a legfurcsább, mint ha könnyek szöktek volna a szemébe. Bűntudatom van, azért mert itt kell hagynom. De Tamásék szerint így lesz nekünk a legjobb. Mondjuk most úgy érzem, hogy ez inkább életünk egyik legnehezebb szakasza lesz. Legalábbis nekem biztosan. De vajon miért is gondoltam, azt, hogy minden rendbe jöhet? Hogy végre lesz valaki, akit nem kell elhagyni, vagy nem hagy el? Miért reménykedtem? Gondolhattam volna, hogy felesleges ez az egész, hiszen úgy is mindig valami közbeszól és minden a porba hull.

Felszálltunk a repülőre, az ablak mellé ültem, és még egy utolsó pillantást vetettem arra a városra, arra a városra,amely elvett tőlem mindent, de még is sok mindent adott, hiszen az utóbbi hónapokban voltam azt hiszem a legboldogabb azért, mert Vele lehetettem. Azért, mert szerethettem őt. Azt hiszem egy időre búcsút vettem Budapesttől. Nem akartam a körülöttem lévő embereket hallgatni, ezért bedugtam a fülesemet, és egyből a srácok egyik számát kezdtem el hallgatni. Az Álmodj még számnál Oli rapp részénél összeszorult a szívem a hangjától. Attól a hangtól, amit talán többé nem is hallhatok. Nem gondoltam volna, hogy még a zenéjüket sem fogom tudni sírás nélkül végighallgatni. Úgy gondolom, hogy az egész ByTheWayt Vele együtt ki kell törölnöm a fejemből. Az összes emléket amik hozzájuk kötnek meg kell semmisítenem, nem szabad többé rájuk gondolnom.

Körülbelül két órás repülőút után megérkeztünk Berlinbe. Fogtunk egy taxit és elindultunk az egyik hotel felé, ahol ma éjjel fogunk megszállni. Tamás úgy mondta, hogy Berlin külvárosában van a házunk, de csak holnap megyünk oda, amikor már mindent elintézett. Végül is egy estét kibírunk egy hotelben.

Ahogyan gondoltam esté hét óra felé megcsörrent a telefonom Oli neve villogott a kijelzőn, fel szerettem volna venni, de Tamás ellenezte. Az este folyamán még vagy hússzor próbált meg felhívni, de mind a hússzor kinyomtam neki. Utána már Ya Ouék is hívogattak és küldtek egy pár sms-t. Az egy pár alatt körülbelül ötvenet értek. Nem nyitottam meg őket, mert tudom, hogy akkor nem bírnák ellenállni és felvenném neki, amit viszont nem tehetek meg. Mert akkor aztán soha sem menne a felejtés. Éjjelre lehalkítottam a telefonomat,mert gondoltam hogy szüntelenül csörögni fog. Tamással pedig megbeszéltem, hogy veszünk egy új kártyát, ezt pedig már nem fogom használni, így nem fognak tudni elérni. Azt hiszem így talán neki is könnyebb lesz.

Éjjel felkeltem és kimentem egy pohár vízért, megláttam hogy megint villog a telefonom, ezúttal egy hangüzenetet kaptam. Talán a fáradtág tette ezt velem, de meghallgattam az üzenetet.

- Barbi édesem, kérlek vedd fel a telefont, már nagyon aggódom érted. Ugye nem történt semmi baj? Kérlek vedd fel, ne csináld ezt velem – hangzottak Olivér szavai a telefonon át, hangja kétségbeesett volt, és a végén, mintha sírt volna. Annyira szerettem volna vele beszélni, de nem tehettem meg. Lerogytam a konyhapadlóra és keservesen sírni kezdtem,hiszen nem akartam, hogy szenvedjen végettem, most mégis  szenved. Liza hallotta, hogy sírdogálok és odajött hozzám.

- Kicsim, nyugodj meg – simogatta meg a hátamat.

- Nem megy – pityeregtem.

- Idővel minden rendben lesz – próbált megnyugtatni, de nem nagyon sikerült neki. Most nem szerettem volna mást, csak sírni, ki szerettem volna sírni az összes bánatomat, mindent.

***

Egy hét telt el mióta Berlinben vagyunk, de még mindig nem könnyebb. Sőt egyre nehezebb túljutni ezen az egészen. Az utóbbi időbe már nem kaptam üzeneteket, csak néha Tamás telefonjára küldtek,mivel az enyém le lett tiltva és új számom lett. De már egy üzenetet sem nyitottam meg, próbáltam az interneten sem őt nézni. Az új életemmel szerettem volna foglalkozni, mert holnaptól kezdek az új sulimba. Tamásék beírattak az egyik gimnáziumba, ahol hétfőn kezdek. Nagyon izgulok, mivel már rég nem voltam iskolában, furcsa lesz újra megszokni. De egy részről jó ötlet a suli, mert legalább nem siránkozok a nap huszonnégy órájában, hanem megpróbálok új barátokat szerezni, és élni tovább az életem, akár csak egy normális tini lány.

Este miközben böngésztem az internetet, megláttam egy cikket.

-Padlóra került a ByTheWay énekese – olvastam fel a cikk címét, félve ugyan de rákattintottam.

- A ByTheWay fiatal énekese Patocska Olivér összeomlott. Mint hallhattuk már az utóbbi napokban barátai önkívületi állapotban hozták őt el az egyik pesti szórakozóhelyről, ahol ugyanis verekedésbe keveredett. A fiatal énekes után nem indult eljárás, de egy belső ember szerint nem ez volt az első eset mostanában, hogy verekedett valakivel. Nem tudjuk mi lehet vele, de mindenki aggódik érte. Talán egy nő van a dologban, vagy esetleg valami más? Minden esetre, mi reméljük, hogy minden rendbe jön, és nem keveredik újabb balhéba. – nem hittem a szememnek,erről az egészről én tehetek. Tönkre teszem Olit. Most mit tegyek?

Lementem a nappaliba ahol hallottam hogy Tamásék arról beszélnek, hogy egyfolytában keresi őket Ya Ou. Nem igaz nekem nem mondták meg. Ezt már nem hagyhatom annyiba valahogyan üzennem kell Olinak. Tamás telefonjából kiírtam Ya Ou számát és felhívtam őt. Persze le van titkosítva a telefonszámom,így őt nem tud felhívni.

- Igen? – szólt bele a telefonba idegesen, hallottam hogy a háttérbe valaki zajong és üvölt a zene.

- Ya Ou én vagyok az Barbi – szóltam bele pár perc után.

- Barbi, végre, mi az isten volt veled? Miért nem vetted fel azt a rohadt telefont? Tudod, hogy féltünk? – kiabált. Hallottam a háttérbe Oli hangját, Ya Ou túl hangosan mondta a nevemet, így Oli rájött hogy velem beszél. Már csak egy reccsenést hallottam, majd pár percig csend volt, de nem tettem le.

- Barbi, kicsim te vagy az? – szólt bele Olivér. A hangjától egyből elérzékenyültem és könnyek szöktek a szemembe. Nem tudtam mit mondjak neki.

- Iiigen – suttogtam, mert ha hangosan beszéltem volna tuti elbőgtem volna magam.

- Miért nem vetted fel nekem a telefont? Tudod mennyire hiányoztál? – mondta a telefonba alig érthetően.

- Olivér te részeg vagy? – kérdeztem.

- Nem, dehogy vagyok az tündérke. Tudod mit most oda megyek hozzád jó, csak mond meg, hogy hol vagy. Látni akarlak – kiabálta a telefonba, biztos voltam benne hogy megint többet ivott a kelletténél hallottam a hangján. Ya Ou gondolom elvette tőle a telefont, mivel legközelebb már ő szólt bele.

- Most magyarázd meg mi ez az egész. Miért kell tönkretenned őt? – kérdezte – Ha nem szereted vagy valami mond el neki, de ez így nem mehet tovább – szidott le. Igaza volt sajnos ez nem mehet így tovább.

- Ya Ou figyeld, én szeretem nagyon is, de nem lehet, te ezt nem érted – pityeregtem

- Akkor magyarázd el nekem, úgy megértem

- Mond meg neki, hogy szeretem – mondtam és lenyomtam a telefont.