13.rész - A levél

Hali itt van az új rész, hát megint szomorúra sikerült,de remélem tetszeni fog. Köszönöm az eddigi feliratkozókat és kommentelőket, remélem most is összegyűl egy pár kommentár. :) Jó olvasást! Viki :)

Olivér szemszöge

- Barbi, édesem hát visszajöttél – csókoltam meg az éppen a vonatról leszálló lányt. Viszonozta a gesztust, aminek nagyon örültem, mert így legalább biztos lehetek abban, hogy nincs vége a köztünk lévő kapcsolatnak. Két karom közé zártam őt és soha sem akartam őt elengedni. Örökre az enyém marad. Pár hónapja még nem tudtam mi az igaz szerelem, de mostanra büszkén kijelenthetem, hogy ez az egyik legnagyszerűbb érzés, amit bárki is kaphat. Persze egyben a legrosszabb is, legalábbis nekünk az utóbbi két hónap maga volt a pokol. Barbi nem jelentkezett egyikünk sem tudta őt elérni, teljesen a padlón voltam. Egészen a tegnapi napig, tegnap felhívott egy idegen szám, és nagy meglepetésemre Barbi szólt bele, közölte velem, hogy holnap hazajön és, hogy várjam meg a vonatállomáson. Hangja ideges volt, és úgy tűnt, mintha félt volna valamitől. Az óriási hangzavar körülötte pedig aggasztó volt. De mindennek a jó oldalát kell nézni, hiszen hazajön, végre velem lesz.

- Olivér, annyira hiányoztál – szipogott, és csak erősebben húzott magához. Lassacskán elindultunk a kocsim felé,viszont Barbi megállt.

- Ez nem helyes Oli, csak veszélybe sodorlak,nem tehetem – indult el visszafelé hirtelen, de én visszahúztam őt. Egyszer már elengedtem, még egyszer nem fogom soha.

- Nem, nem mész sehová. Figyelj, ha valami baj van, akkor megoldjuk ígérem csak mond, hogy mi bánt jó? – simítottam végig puha arcán. Csak rázta a fejét és szüntelenül potyogtam a könnyek a szeméből, nem tudtam mi baja lehet. Megfogtam aprócska karjánál fogva és az egyik padhoz vezettem őt.

- Igérd meg, hogy ha bármi történik továbblépsz és soha, de soha nem fogsz olyan butaságokat csinálni, mint pár hónapja – nézett mélyen a szemeimbe, megijesztett ez az őszintéség, olyan mintha, minthogyha ismét búcsúzkodnánk.

- Miért kell mindig búcsúzkodni – tettem fel a kérdést. De nem válaszolt, egy pillanatra lenézett a földre, majd vissza rám.

- Örökké szeretni foglak – csókolt meg, de úgy mintha ez lett volna az utolsó csók az életünkbe. Ahogyan átöleltem, hirtelen mintha vizes lett volna a kabátja, de hogyan? Eltoltam magamtól és ránéztem, rám mosolygott, mintha egy kicsit kábult is lett volna. Ránéztem a kezemre, és ijedten meredtem rá, akkor döbbentem rá, hogy nem vizes volt, hanem véres. Viszont ebben a pillanatban Barbi eszméletlenül dőlt előre egyenesen a karjaim közé. Szemei nyitva maradtak és még egy utolsó könnycsepp gurult végig hófehér arcán. Nem tudtam mit csináljak egyedül voltam, senki sem volt ott csak mi ketten. Pár perc kellett mire tudatosult bennem, hogy miért is búcsúzkodott. Tudta, hogy ez lesz, ezért jött vissza, hogy végleg búcsút vegyem tőlem.  Örökre.

- Barbi, Barbi kérlek ne hagyj itt gyere vissza – kiabáltam, mire valaki, megfogta a vállamat. Szemeim egyből kipattantak, és az ágyam mellett táborozó Ya Out véltem felfedezni. Megnyugtatóan nézett rám, én pedig megkönnyebbültem dőltem vissza az ágyamra, csak egy álom volt, egy szörnyű rémálom, amit soha sem szeretnék átélni. De annyira valóságos volt, hogy az hihetetlen, ilyen soha sem fordult még elő. Nem tudom, hogy mi jelentősége lehet, de annyiban biztos vagyok, hogy semmi jó. De lehet, hogy csak Barbi őrült hiánya teszi ezt velem…

Most eszméltem fel arra, hogy nem otthon vagyok, hanem egy kórházi ágyon fekszek velem szemben pedig Ya Ou üldögél. Eléggé fáradt feje van neki, kitudja mióta vagyok itt. De az egy millió forintos kérdés, az az, hogy miért is vagyok itt? Biztos nem nyaralni jöttem. Próbáltam felemelni a kezemet, de a belőle kilógó csövek megakadályozták ezt. Remek infúzióra vagyok kötve más sem kellett.

Nem bírtam megszólalni sem, hogy meg tudjam kérdezni barátomat a történtekről, mert a szám annyira ki volt száradva, hogy képtelen voltam a beszédre. Próbáltam valahogyan jelezni, hogy kérek egy korty vizet. Ya Ou rögtön odahozta az ágyamhoz.

- Ugye már jobban vagy haver? – veregette meg a vállam,én csak bólogattam bár azt sem tudom, hogy mitől kéne rosszul lennem. Viszont ekkor iszonyú szúrás szerű fájdalmat éreztem a hasamban, a szabad kezemmel felhúztam a pólómat, és megdöbbenve néztem az eléggé nagy bevarrott sebet rajta.

- Igen, szerintem örülj, hogy ennyivel megúsztad – mondta az éppen belépő Bence az ajtón. Ya Ou és Sziki egyetértően bólogatott.

- Srácok mi a fene történt? – kérdeztem halkan.

- Hát nem emlékszel semmire sem? – kérdezték, megráztam a fejem jelezve, a nemleges válaszomat.

- Annyi volt az egész, hogy elmentél megint bulizni, és elég jól sikerült megint berúgnod. Két pali beléd kötött, és…és…az egyik beléd szúrt egy üvegszilánkkal. – világosított fel Ya Ou.

Azt hiszem most láttam be magamnak is, hogy ez így nem mehet tovább evvel a hozzáállással semmit sem fogok megoldani, csak minden rosszabb és rosszabb lesz.

***

Délután az orvos azt mondta, hogy hazamehetek csak még egy pár napig pihennem kell szigorúan. Bár jobban örült volna annak, ha még egy estére maradok, de nem szeretném ha a média kiszagolná, hogy mi is történt valójában, így hát Ya Ou barátom segítségével hazaindultam. Útközben az álmomon gondolkodtam még mindig nem fogtam fel. Olyan volt, mintha tényleg elveszítettem volna őt örökre, de azt nem tudnám elviselni.

- Mennyünk el Barbiék régi házához, kérlek – kértem meg a kormánynál ülő barátomat.

- Miért akarsz odamenni? – kérdezte

- Szeretnék még egyszer körbenézni – válaszoltam. Igen, tényleg ezt szerettem volna újra átélni az emlékeket, amik hozzá kötnek. Úgy éreztem, hogy erre most szükségem van nagyon is.

- Oké, rendben – nevetett rám Ya Ou, és be fordult az utcába, ahol Barbiék háza állt.

Tudtam, hogy hol tartják a pótkulcsot és szerencsémre még mindig ott volt. Kinyitottam az ajtót, és egy teljesen üres nappalival találtam szembe magam. A vidám képek mind eltűntek a falról és kihalt volt az egész. Felmentem a lépcsőn és Ya Ou is követte a példámat, benyitottunk Barbi szobájába,ahol az ágyon a szekrényen kívül más nem volt. Olyan volt, mintha még mindig itt lenne, esküszöm még mindig éreztem a kedvenc parfümjének az illatát, ahogyan leültem az ágyra. Az egyik párna alól valami fehér kis boríték lógott ki. Kihúztam onnan és csodálkozva láttam meg rajta a nevemet. Kinyitottam a fehér borítékot és olvasni kezdtem.

Kedves Olivér

Ha most ezt a levelet olvasod én már messze járok Magyarországtól,még is úgy érezem ezt tudnod kell, így talán össze áll a kép és egy kicsit majd megérted az én helyzetemet is.

Na szóval, tudtam, hogy még egyszer legalább visszamész a szobámba körülnézni, hidd el annyira már ismerlek. Ebben a levélben, viszont azt írom le, amit szóban nem mondhattam el neked. Most biztosan azt hiszed, hogy egy önző liba vagyok, mert nem jelentkezem. De hidd el okom van rá, mégpedig az, hogy így védelek meg téged, magam sem tudom mitől,de Tamásék szerint valami nem oké, és ezért kellett elmennem. Többet sajnos én sem tudok erről. De kérlek semmi butaságot ne csinálj.

Na most pedig jön a levél nehezebb része…Be kell vallanom valami kicsi Oli. Valamit, amiért lehet, hogy hülyének fogsz nézni, de egyszerűen muszáj megtudnod. SZERETLEK. Beléd szerettem Patocska, menthetetlenül. Úgy érzem, hogy ez  soha sem fog elmúlni, bár most nehéz hónapok, esetleg évek várnak ránk, és kitudja lehet mind a ketten mással fogjuk leélni az életünket, viszont örökre a szívembe zártalak, és soha, de soha nem foglak onnan kiengedni.

Most pedig szeretnék köszönetet mondani mindenért, sok mindent tanultam tőled, és, ami a legfontosabb köszönöm neked az életemet, mivel nélküled már talán az sem lenne. Köszönöm, hogy szerethetlek, és köszönöm, hogy megtanítottál szeretni.

Talán a sors tartogat még számunkra meglepetéseket, és lehet, hogy még találkozunk valahol.

Hát ennyi lettem volna, nagyon remélem, hogy ezek után neked is könnyebb lesz valamivel ez az egész. Szeretlek szöszim örökké.

UI: Emlékszel? Ezt a nyakláncot anyától kaptam, meséltem neked, hogy soha sem szeretném levenni, most még is megteszem,még pedig azért, hogy vigyázz rá, míg nem találkozunk. Visszajövök érte előbb, vagy talán utóbb. (Remélem érted) Azt hiszem, nálad biztonságosabb helyet nem is találhattam volna neki.

                                                                                                                                                    Barbi

Összeszorult szívvel olvastam végig a levelét, kezembe fogtam a láncot is és nézegetni kezdtem, tényleg nem adná senkinek, ez a lánc volt az utolsó emléke. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy egyszer újra visszajön érte a gazdája, és én várni fogom Őt…