2014. május 5., hétfő

14. rész - Múlik az idő

Hali, itt a 14.rész bocsánat a késésért, csak a gépem rosszalkodott, hát nem is húzom az időt, jó olvasást és véleményezzetek. :)))



Barbi szemszöge

Újabb napra virradtunk, egy újabb csodás napra, és ez a nap még különlegesebb, mint a többi, hiszen ma lesz a ballagásom a középiskolából. Persze, még az érettségi előttem áll, egy kicsit izgulok is, pedig Tamásék szerint nem kéne, hiszen szerintük menni fog, mint a karikacsapás. Tényleg rengeteget tanultam rá. Viszont az nyugtat, hogy olyan szakmám van, ami valóban érdekel, hiszen mindig is kedveltem a divatot, ezért divatmarketinget tanultam, de persze még vannak hiányosságok, amiket pótolnom kell majd. Ezen kívül modellkedem is, hobbiszinten egyenlőre, de később komolyabban is szeretnék vele foglalkozni. Hosszú és nehéz időszaka zárul le most az életemnek, voltak benne boldog pillanatok és persze szomorúak is, amiket még a mai napig nem sikerült teljesen kihevernem.
 Igen, rá gondolok Olivérre, már több, mint két hosszú éve, hogy elhagytuk Budapestet, azóta gyökeresen megváltozott minden. Persze nagyon nehéz volt, még most is nehéz, hiszen a mai napig többször is álmodok vele, és nem tudok nem rá gondolni, minden nap eszembe jut, de ezt már nem említem senkinek, hiszen mindenki az ellenkezőjét tudja, és ez így is marad. Igazából rettentő bűntudatom van, hogy köszönés nélkül hagytam őt ott, és mert miattam szörnyű dolgokat művelt. Emlékszem a cikkre amit olvastam, arról, hogy kórházba került, na akkor gondoltam azt, hogy nem érdekel mi fog történni de vissza kell mennem hozzá, de végül nem tettem meg, csak titokban írtam Ya Ounak, akivel aztán hetente váltottunk néhány szót,hiszen akárhogy is próbáltam nem bírtam ki, hogy ne tudjam, azt, hogy mi van vele, velük.  Persze megígértettem vele, hogy ez maradjon köztünk. De sajnos ezek a beszélgetések már legalább másfél éve, hogy abbamaradtak, ők is, meg én is elfoglaltabbak lettünk. Őket a munka, a zenélés foglalta le, engem pedig a tanulás, és a modellkedés. Viszont, hallok róluk elég sokszor, a karrierjük egyre csak nő és nő, nemrégen voltak itt Németországban koncertezni, micsoda véletlen, hogy épp Berlinben, ahol lakunk. Persze ők ezt nem tudták, nekem pedig nagy erőfeszítésembe kellett, hogy ne menjek el, legalább titokban megcsodálni őket. A vicces az volt, hogy a barátom Dávid meglepett két koncertjeggyel, pedig ő sem tud róluk semmit, azt sem, hogy valójában ismerem őket személyesen, csak simán meglepetésnek szánta, de végül lemondtam hivatkozva arra, hogy beteg vagyok, így nem mentünk el. Ja igen, Dávid, nos ő a barátom, akivel lassan egy éve leszünk együtt, nagyon jól megvagyunk,és Tamásék is kedvelik őt, igazából Ő segített át a nehéz dolgokon, amik történtek velem. Először csak barátok voltunk, nagyon jó barátok, hiszen neki akkor még volt más valaki, de aztán ez az érzés átalakult, és azt vettük észre, hogy ez már nagyon nem barátság ami köztünk van, és úgy döntöttük megpróbáljuk milyen is lenne együtt. Hát  beválta dolog, hiszen tényleg szeretem őt, és megbízom benne, és az érzés kölcsönös azt hiszem. Egyébként a suliban ismerkedtünk meg, ő is odajárt, ahová én csak másik osztályba, nos hát elég furcsa kis sztori az első találkozásunk. Az egész úgy történt, hogy egyik nap iskolába menet mentem át a zebrán, ő pedig jött felém biciklivel, és hát mind a ketten zenét hallgatunk és nem figyeltünk, így nekem jött biciklivel, nekem pedig eltört a karom. Először mind a ketten németül kezdtünk el beszélgetni, és a vicces az, hogy egy hétig csak úgy beszélgettünk, aztán egyszer csak elkáromkodta magát magyarul, és hát eléggé nevettünk a dolgon,bizony ám  valójában emlékezetes kis találkozás volt, de pont akkor jött mikor szükségem volt rá. Látta, hogy eléggé magam alatt vagyok, így meséltem neki pár dolgot persze nem említettem konkrétan a fiúkat, csak, hogy voltak valakik akik végett nehéz volt eljönni, és nagyvonalakba Olivért is mondtam neki, de az ő nevét sem tudja, becsülöm benne, hogy türelmesen végig hallgatott, hisz arra volt akkor a legnagyobb szükségem.  Ő is elmesélte, hogy már kis kora óta itt lakik, és minden álma, hogy profi focista legyen, remélem össze is jön neki, mert megérdemli igazán. Szóval hát így éldegélem az életem itt Berlinben, messze Budapesttől. Viszont a mai napig nem tudom, miért kellett bujkálnunk, de már nem is érdekel, állítólag elmúlt a veszély, szóval nincs gond. Persze most felmerül a kérdés, hogy miért nem írtam haza, vagy miért nem mentem vissza. Azért, mert tudtam, hogy Olivér épp, hogy túl próbálja magát tenni rajtam, és nem szerettem volna felkavarni a dolgokat avval, hogy visszamegyek, neki így a legjobb, biztos vagyok benne, hogy azóta talált valakit, aki valójában illik hozzá, és nagyon szereti őt.
- Kicsim, készen vagy?- jött be Dávid a szobába egy csokor rózsával a kezében. Szépen ki volt öltözve öltönybe, ahogyan egy ballagáson illik. Azonnal odamentem hozzá és a nyakába ugrottam. Szeretem őt tényleg, hiába is gondolok sokat Olira, ő már a múlt, és egyben egy beteljesületlen szerelem. Talán egyszer még majd találkozunk, és fogunk tudni erről beszélni egymással, de talán nem, nem tudhatjuk, hogy milyen meglepetéseket tartogat a jövő számunkra.
- Gyönyörű vagy – csókolt meg a barátom, én pedig, ahogy szokásom megint el pirultam bókján.
- Gyere induljunk, mert elkésünk – mondtam neki és kézen fogva elindultunk lefelé. Tamásék lent vártak ránk és el is indultunk a suli felé, rengeteg emlék köt ide, nagyon szerettem ezt a helyet és persze sok barátot szereztem, akik magamért szeretnek. Úgy gondolom ezek a barátságok örökre ki fognak tartani.
A ballagásnak viszonylag hamar vége lett, legalább húsz virágcsokrot kaptam, ha nem többet, nem lesz hiányom virágokban az biztos. Lassan hazamentünk, ahol várt a finom vacsora, és állítólag még valami meglepetés. Gyorsan átöltöztem valami kényelmesebb ünneplős ruhába és lementem a többiekhez, leültem Dávid mellé, és koccintottunk most az én egészségemre.
- Egy kis figyelmet kérek – kocogtatta meg Tamás a poharat.
- Hűha, de komoly – kuncogtam magamban, de nem hallották meg.
- Szeretnénk bejelenteni valamit, valójában két dolgot is – állt fel Liza is Tomi mellé.
- Nos az első dolgot mondom én – kezdett bele Liza – Hát, terhes vagyok – mondta ki, amitől eléggé meglepődtem, hiszen akárhogyan is vesszük kistestvérem lesz, vagyis mostohatestvérem, de ez semmin nem változtat. Felugrottam a székről és Lizáékhoz siettem, hogy gratulálni tudjak nekik. Hihetetlen ennél jobb hír nem is kellett volna.
- A másik meglepetés az neked szól Barbi – nyújtott át egy borítékot, amit izgatottam nyitottam ki. Egy levél lapult benne, amire magyarul volt írva. Ez furcsa. Olvasni kezdtem a levelet és nem hittem a szememnek, munkát kaptam a Rise modellügynökségnél, ami…..ami Budapesten található. Hogy mi?
- Várj ez nem minden, tessék – nyújtott át egy kulcs csomót Tamás. Értetlenül nézegettem a kulcsokat, nem tudtam mire fel adta oda. Igazából a sokk, amit az okozott, hogy ismét Pesten lehetek, teljesen lefagyasztott. Örültem neki, hogy visszamehetek végre, de valahogy még is olyan furcsa. Újra feltörtek az emlékek és a tudatomig jutott, hogy újra találkozhatom Olival. De így mi lesz Dáviddal? Nem szeretném őt itt hagyni egész nyárra, vagy kitudja meddig.
- Ne vágj ilyen képet, ez a lakáskulcsod és a kocsi kulcsod – mondta Liza, úristen ennyi meglepetést nehéz megemészteni.
- A régi házunkban fogsz lakni, ameddig csak jól esik, amint tudunk meglátogatunk téged, de úgy gondoltuk, hogy ez egy nagy lehetőség számodra. De vissza is mondhatod, ha nem szeretnél menni – ölelt át Liza, de én még mindig megmerevedve álltam előttük. Dávid megfogta a karom és gyengédem maga felé húzott.
- Menny csak kicsim, tudom, hogy te is szeretnéd – simogatta meg az arcomat.
- Dee.. dee nem bánod? – dadogtam
- Nekem te vagy a legfontosabb, és az, hogy boldog légy, egyébként is amint tudlak én is meglátogatlak majd, még a végén agyadra is fogok menni – nevetett és én is elmosolyodtam.
- Oké elmegyek – jelentettem ki. Hát akkor, irány Budapest, de persze először érettségizzünk le. Úgy érzem az élet még tartogat számomra meglepetéseket. 

9 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Hát két év.. az sok idő, sok minden történt, az érzések megváltoztak (vagy nem) de az emlékek nem koptak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a viszontlátás, Oli vagy YaOu fogja-e hibáztatni Barbit, és mi lesz ezzel az új baráttal, aki bocsásd meg nekem, de nem szimpatikus, pedig nem tett semmit.
    Elnézést a szűkszavúságomért, de tárt karokkal vár a matekfüzetem és a valószínűségi változók...
    Nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  2. Imádom!<3 Nagyon tetszik az írásmódod, vannak váratlan fordulatok, és izgalmak!
    Kiváncsi vagyok mi lesz ebből! Nagyon Nagyon Nagyon siess a kövivel! :-)

    VálaszTörlés
  3. Váoooo *O* Gyorsan kövit! :)

    VálaszTörlés
  4. következőőőt minnél hamarabb, nagyon jo rész lett!:)

    VálaszTörlés
  5. Ismét nagyon jó rész lett*-* kíváncsi vagyok hogy mi fog kisülni a bp-re költözésből..:) várom a kövit:D

    VálaszTörlés
  6. Imadom!!..kedvenc blogom es sokszor hiaba mondod h csaj ekkor..meg ekkor lesz resz en azert minden nap benezek h talan megsincs-e uj resz...♥..nagyon tetszik ez a tortenet es az ahogyan fogalmazol..kivancsi vagyok a folytatasra es nagyon megtetszett ez a modelkedos dolog is es h visszamegy pestre..varom a kovi reszt..CSOKOZON!!♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡

    VálaszTörlés
  7. Nagyon aranyosak vagytok, jól esik h vannak akik olvassák ezt a történetet és tetszik is nekik! :))) Imádlak titeket,ígérem sietek az új résszel, csak szombaton koncertre megyek és nem nagyon fogok tudni írni a sokk végett de azért igyekszem :D

    VálaszTörlés