Barbi
szemszöge
Újabb napra
virradtunk, egy újabb csodás napra, és ez a nap még különlegesebb, mint a
többi, hiszen ma lesz a ballagásom a középiskolából. Persze, még az érettségi
előttem áll, egy kicsit izgulok is, pedig Tamásék szerint nem kéne, hiszen
szerintük menni fog, mint a karikacsapás. Tényleg rengeteget tanultam rá.
Viszont az nyugtat, hogy olyan szakmám van, ami valóban érdekel, hiszen mindig
is kedveltem a divatot, ezért divatmarketinget tanultam, de persze még vannak
hiányosságok, amiket pótolnom kell majd. Ezen kívül modellkedem is, hobbiszinten
egyenlőre, de később komolyabban is szeretnék vele foglalkozni. Hosszú és nehéz
időszaka zárul le most az életemnek, voltak benne boldog pillanatok és persze
szomorúak is, amiket még a mai napig nem sikerült teljesen kihevernem.
Igen, rá gondolok Olivérre, már több, mint két
hosszú éve, hogy elhagytuk Budapestet, azóta gyökeresen megváltozott minden.
Persze nagyon nehéz volt, még most is nehéz, hiszen a mai napig többször is
álmodok vele, és nem tudok nem rá gondolni, minden nap eszembe jut, de ezt már nem
említem senkinek, hiszen mindenki az ellenkezőjét tudja, és ez így is marad.
Igazából rettentő bűntudatom van, hogy köszönés nélkül hagytam őt ott, és mert
miattam szörnyű dolgokat művelt. Emlékszem a cikkre amit olvastam, arról, hogy
kórházba került, na akkor gondoltam azt, hogy nem érdekel mi fog történni de
vissza kell mennem hozzá, de végül nem tettem meg, csak titokban írtam Ya Ounak,
akivel aztán hetente váltottunk néhány szót,hiszen akárhogy is próbáltam nem
bírtam ki, hogy ne tudjam, azt, hogy mi van vele, velük. Persze megígértettem vele, hogy ez maradjon
köztünk. De sajnos ezek a beszélgetések már legalább másfél éve, hogy
abbamaradtak, ők is, meg én is elfoglaltabbak lettünk. Őket a munka, a zenélés
foglalta le, engem pedig a tanulás, és a modellkedés. Viszont, hallok róluk
elég sokszor, a karrierjük egyre csak nő és nő, nemrégen voltak itt
Németországban koncertezni, micsoda véletlen, hogy épp Berlinben, ahol lakunk.
Persze ők ezt nem tudták, nekem pedig nagy erőfeszítésembe kellett, hogy ne menjek
el, legalább titokban megcsodálni őket. A vicces az volt, hogy a barátom Dávid
meglepett két koncertjeggyel, pedig ő sem tud róluk semmit, azt sem, hogy
valójában ismerem őket személyesen, csak simán meglepetésnek szánta, de végül
lemondtam hivatkozva arra, hogy beteg vagyok, így nem mentünk el. Ja igen,
Dávid, nos ő a barátom, akivel lassan egy éve leszünk együtt, nagyon jól
megvagyunk,és Tamásék is kedvelik őt, igazából Ő segített át a nehéz dolgokon,
amik történtek velem. Először csak barátok voltunk, nagyon jó barátok, hiszen
neki akkor még volt más valaki, de aztán ez az érzés átalakult, és azt vettük
észre, hogy ez már nagyon nem barátság ami köztünk van, és úgy döntöttük
megpróbáljuk milyen is lenne együtt. Hát beválta dolog, hiszen tényleg szeretem őt, és
megbízom benne, és az érzés kölcsönös azt hiszem. Egyébként a suliban
ismerkedtünk meg, ő is odajárt, ahová én csak másik osztályba, nos hát elég
furcsa kis sztori az első találkozásunk. Az egész úgy történt, hogy egyik nap
iskolába menet mentem át a zebrán, ő pedig jött felém biciklivel, és hát mind a
ketten zenét hallgatunk és nem figyeltünk, így nekem jött biciklivel, nekem
pedig eltört a karom. Először mind a ketten németül kezdtünk el beszélgetni, és
a vicces az, hogy egy hétig csak úgy beszélgettünk, aztán egyszer csak elkáromkodta
magát magyarul, és hát eléggé nevettünk a dolgon,bizony ám valójában emlékezetes kis találkozás volt, de
pont akkor jött mikor szükségem volt rá. Látta, hogy eléggé magam alatt vagyok,
így meséltem neki pár dolgot persze nem említettem konkrétan a fiúkat, csak,
hogy voltak valakik akik végett nehéz volt eljönni, és nagyvonalakba Olivért is
mondtam neki, de az ő nevét sem tudja, becsülöm benne, hogy türelmesen végig
hallgatott, hisz arra volt akkor a legnagyobb szükségem. Ő is elmesélte, hogy már kis kora óta itt
lakik, és minden álma, hogy profi focista legyen, remélem össze is jön neki,
mert megérdemli igazán. Szóval hát így éldegélem az életem itt Berlinben,
messze Budapesttől. Viszont a mai napig nem tudom, miért kellett bujkálnunk, de
már nem is érdekel, állítólag elmúlt a veszély, szóval nincs gond. Persze most
felmerül a kérdés, hogy miért nem írtam haza, vagy miért nem mentem vissza.
Azért, mert tudtam, hogy Olivér épp, hogy túl próbálja magát tenni rajtam, és
nem szerettem volna felkavarni a dolgokat avval, hogy visszamegyek, neki így a
legjobb, biztos vagyok benne, hogy azóta talált valakit, aki valójában illik
hozzá, és nagyon szereti őt.
- Kicsim,
készen vagy?- jött be Dávid a szobába egy csokor rózsával a kezében. Szépen ki
volt öltözve öltönybe, ahogyan egy ballagáson illik. Azonnal odamentem hozzá és
a nyakába ugrottam. Szeretem őt tényleg, hiába is gondolok sokat Olira, ő már a
múlt, és egyben egy beteljesületlen szerelem. Talán egyszer még majd
találkozunk, és fogunk tudni erről beszélni egymással, de talán nem, nem
tudhatjuk, hogy milyen meglepetéseket tartogat a jövő számunkra.
- Gyönyörű
vagy – csókolt meg a barátom, én pedig, ahogy szokásom megint el pirultam
bókján.
- Gyere
induljunk, mert elkésünk – mondtam neki és kézen fogva elindultunk lefelé. Tamásék
lent vártak ránk és el is indultunk a suli felé, rengeteg emlék köt ide, nagyon
szerettem ezt a helyet és persze sok barátot szereztem, akik magamért
szeretnek. Úgy gondolom ezek a barátságok örökre ki fognak tartani.
A
ballagásnak viszonylag hamar vége lett, legalább húsz virágcsokrot kaptam, ha
nem többet, nem lesz hiányom virágokban az biztos. Lassan hazamentünk, ahol
várt a finom vacsora, és állítólag még valami meglepetés. Gyorsan átöltöztem
valami kényelmesebb ünneplős ruhába és lementem a többiekhez, leültem Dávid
mellé, és koccintottunk most az én egészségemre.
- Egy kis
figyelmet kérek – kocogtatta meg Tamás a poharat.
- Hűha, de
komoly – kuncogtam magamban, de nem hallották meg.
- Szeretnénk
bejelenteni valamit, valójában két dolgot is – állt fel Liza is Tomi mellé.
- Nos az
első dolgot mondom én – kezdett bele Liza – Hát, terhes vagyok – mondta ki,
amitől eléggé meglepődtem, hiszen akárhogyan is vesszük kistestvérem lesz,
vagyis mostohatestvérem, de ez semmin nem változtat. Felugrottam a székről és
Lizáékhoz siettem, hogy gratulálni tudjak nekik. Hihetetlen ennél jobb hír nem
is kellett volna.
- A másik
meglepetés az neked szól Barbi – nyújtott át egy borítékot, amit izgatottam
nyitottam ki. Egy levél lapult benne, amire magyarul volt írva. Ez furcsa.
Olvasni kezdtem a levelet és nem hittem a szememnek, munkát kaptam a Rise
modellügynökségnél, ami…..ami Budapesten található. Hogy mi?
- Várj ez
nem minden, tessék – nyújtott át egy kulcs csomót Tamás. Értetlenül nézegettem
a kulcsokat, nem tudtam mire fel adta oda. Igazából a sokk, amit az okozott,
hogy ismét Pesten lehetek, teljesen lefagyasztott. Örültem neki, hogy
visszamehetek végre, de valahogy még is olyan furcsa. Újra feltörtek az emlékek
és a tudatomig jutott, hogy újra találkozhatom Olival. De így mi lesz Dáviddal?
Nem szeretném őt itt hagyni egész nyárra, vagy kitudja meddig.
- Ne vágj
ilyen képet, ez a lakáskulcsod és a kocsi kulcsod – mondta Liza, úristen ennyi
meglepetést nehéz megemészteni.
- A régi
házunkban fogsz lakni, ameddig csak jól esik, amint tudunk meglátogatunk téged,
de úgy gondoltuk, hogy ez egy nagy lehetőség számodra. De vissza is mondhatod,
ha nem szeretnél menni – ölelt át Liza, de én még mindig megmerevedve álltam
előttük. Dávid megfogta a karom és gyengédem maga felé húzott.
- Menny csak
kicsim, tudom, hogy te is szeretnéd – simogatta meg az arcomat.
- Dee.. dee
nem bánod? – dadogtam
- Nekem te
vagy a legfontosabb, és az, hogy boldog légy, egyébként is amint tudlak én is
meglátogatlak majd, még a végén agyadra is fogok menni – nevetett és én is
elmosolyodtam.
- Oké
elmegyek – jelentettem ki. Hát akkor, irány Budapest, de persze először
érettségizzünk le. Úgy érzem az élet még tartogat számomra meglepetéseket.
Szia! :)
VálaszTörlésHát két év.. az sok idő, sok minden történt, az érzések megváltoztak (vagy nem) de az emlékek nem koptak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a viszontlátás, Oli vagy YaOu fogja-e hibáztatni Barbit, és mi lesz ezzel az új baráttal, aki bocsásd meg nekem, de nem szimpatikus, pedig nem tett semmit.
Elnézést a szűkszavúságomért, de tárt karokkal vár a matekfüzetem és a valószínűségi változók...
Nagyon várom a folytatást!
Imádom!<3 Nagyon tetszik az írásmódod, vannak váratlan fordulatok, és izgalmak!
VálaszTörlésKiváncsi vagyok mi lesz ebből! Nagyon Nagyon Nagyon siess a kövivel! :-)
Kedvenc rész *-* :$$
VálaszTörléshuhuh :D na vegre:DDDDDD
VálaszTörlésVáoooo *O* Gyorsan kövit! :)
VálaszTörléskövetkezőőőt minnél hamarabb, nagyon jo rész lett!:)
VálaszTörlésIsmét nagyon jó rész lett*-* kíváncsi vagyok hogy mi fog kisülni a bp-re költözésből..:) várom a kövit:D
VálaszTörlésImadom!!..kedvenc blogom es sokszor hiaba mondod h csaj ekkor..meg ekkor lesz resz en azert minden nap benezek h talan megsincs-e uj resz...♥..nagyon tetszik ez a tortenet es az ahogyan fogalmazol..kivancsi vagyok a folytatasra es nagyon megtetszett ez a modelkedos dolog is es h visszamegy pestre..varom a kovi reszt..CSOKOZON!!♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
VálaszTörlésNagyon aranyosak vagytok, jól esik h vannak akik olvassák ezt a történetet és tetszik is nekik! :))) Imádlak titeket,ígérem sietek az új résszel, csak szombaton koncertre megyek és nem nagyon fogok tudni írni a sokk végett de azért igyekszem :D
VálaszTörlés